Át kell rakni a rendszámot a kerékpártartóra....

2013.08.29.

Mindmáig vitatéma volt, hogy a biciklitartók esetében, mi a teendő a rendszámtáblával.

Egyszerű a probléma: a szállítóeszköz vagy – típustól függően – maguk a biciklik a legtöbb autónál eltakarják a rendszámot, ami érthető okokból nem megengedett a közúti közlekedésben. Ezért általában van is egy külön rendszámtartó keret a bringatartókon, sőt, többnyire duplázva vannak a hátsó lámpák is, tekintettel azokra az autókra, amelyeknél nem csak a rendszámot, de részben vagy egészben a lámpatesteket is eltakarhatják a szállított biciklik.

Volt olyan autós is aki másolatot csináltatott a rendszámról, de ez is tilos, hisz hatósági jelzést csak a hatóság adhat ki.

Az átszereléssel kapcsolatban pedig még a különböző hivatalok is eltérőn értelmezték a hatályos jogszabályokat.

Most azonban, szerkesztői és olvasói kezdeményezések alapján a következő információkat adta hírül a Totalcar:

2013 augusztus 27-én összeültek az NFM, az NKH és az ORFK szakértői, és megállapodtak abban, hogy a „kialakult gyakorlatnak megfelelően” át lehet rakni a rendszámot, amennyiben az egyéb tekintetben is megfelelő minőségű tartón ennek rendes, megvilágított helye van. A lámpák duplázása is megengedett.

Ez önmagában is nagy megkönnyebbülés a bringatartók használóinak, de arra is ígéretet kaptunk, hogy a minisztérium megvizsgálja a harmadik rendszám kiadásának lehetőségét. Amilyet például Németországban és Ausztriában már egy ideje használnak, az osztrákoknál a visszaélések és az összekeverés megelőzése végett piros alapszínnel. Ez a megoldás tetszik az NFM-nek is.

Nagy örömhír ez mindenkinek, a konkrét eseten túl is: azt jelenti, hogy hivatalaink tudnak gyorsan és pragmatikusan is reagálni a felmerülő problémákra.

Köszönjük olvasóink aktivitását, a leveleket és fotókat, amelyek felhívták a figyelmünket a tisztázatlan helyzetre.

Tisztelt Stump András!

Az alábbiakban küldöm a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztályának tájékoztatását:
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és az Országos Rendőr-főkapitányság szakértői az előírások egységes értelmezése érdekében a vonóhorgos kerékpárszállító szabályszerű használatának lehetőségeiről egyeztettek 2013. augusztus 27-én. Korábbi állásfoglalásukat a szabályozási környezetről fenntartva az érintett szervezetek képviselői arra jutottak, hogy a rendszámot vagy a világító és fényjelző (helyzetjelző, irányjelző, féklámpa) berendezéseket takaró eszköz felszerelése – közlekedésbiztonsági és ellenőrzési okokból – általánosságban tilos.
A jogszabályokból ugyanakkor az is következik, hogy a kerékpártartó használata megengedett, ha azon a rendszámtábla szabályosan elhelyezhető és megvilágítható, szükség esetén a fényjelzések is ismétlődnek rajta, és a KRESZ rakomány megjelölésre vonatkozó szabályainak megfelel. A kereskedelmi forgalomban kapható, jobb minőségű vonóhorgos kerékpárszállítók többnyire teljesítik ezeket a követelményeket. Ha a vonóhorgos szállítóeszköz a fentieken túl még a kerékpárok megbízható rögzítésére is alkalmas, akkor az a közúti forgalomban a kialakult gyakorlatnak megfelelően továbbra is használható. Ekkor a hátsó rendszámtáblát a kerékpártartóra kell áthelyezni előírásszerű helyzetben és megvilágítva.
A rendszámtáblák gyakori áthelyezésük miatt nagyobb számban veszhetnek el, átszerelésük nehézségekkel is járhat. A minisztérium ezért a társszervekkel egyetértésben vizsgálja a kifejezetten e célra kiadható rendszám bevezetésének lehetőségét is. A kerékpártartókra szerelhető állandó hatósági jelzés méretében és tartalmában megegyezhetne az eredeti rendszámokkal. A visszaélések elkerülése érdekében azonban azt eltérő színben adnák ki az ügyfél kérelmére induló egyedi eljárásban.

Szíves érdeklődését köszönjük!

Üdvözlettel:
Kommunikációs Főosztály
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium




Ha hasznosnak találod oszd meg másokkal is!

Hasznos volt ez a tartalom? Adj rá értékelést!
Így értékelték a többiek:

Bejelentkezés

Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció» Elfelejtett jelszó»

Több »Élménybeszámolók

Franciaország Nizzától-Párizsig

Beküldte: Gabec

Nagyon örülök, hogy nem autópályán mentünk, mert így sokkal jobban beleláttunk az igazi Franciaországba.

Kempingezzünk kicsikkel.

Kempingezni nem csak kamaszkorban lehet, hanem gyerekkel is, csak sokkal sportosabb történet.

Csehország lakókocsival

Beküldte: Karollda

Célul tűztük ki Prágát, immár lakókocsival...

Pötréte vadkemping / horgászat

Beküldte: Pegi

Túl vagyunk életünk első vadkempinges kalandján.

Pecázás Akaliban

Beküldte: GaborApa

Ide már többször is ellátogattunk, és ennek több oka is van.

Őrségi Csörgő Vendégház

Beküldte: Piho
főszer, aszer, fenyőszer...

2017. 07-08. Görögország

Beküldte: Kudela
Nagyon régi álmom...

Marokkóban jártunk

Beküldte: Okrauss
lakóautóval bejártuk Marokkót...

Őrségi kurta-túra

Beküldte: Karollda

Akinek több ideje van, ne szaladjon úgy mint mi és hozzon bringát meg túrabakancsot!

Nyírség-Bereg 2012 szeptember

Beküldte: Nemo25

Első állomásunk a Nyíregyháza Sóstó volt, az állatpark közvetlen szomszédságában

Somogy ország

Beküldte: laci
A Kund kastély belső udvara lett alvó helyünk...

Fertő-tó és Ausztria, Mesepark.

Beküldte: GaborApa

Vidámparkozással egybekötött, őszi csavargás a Fertő körül.

Zalaszentgrót - Kavicsbánya tó

Beküldte: Pegi
...horgászatra és vadkempingre...

Isztambul ősszel

Beküldte: Lekvar

Nem kell félni Törökországtól...

Kenyában is Kempingeznek

Beküldte: Lekvar
a sátorozás, az menő...

Nyaralás Splitben

Beküldte: PSteve
Rengeteg látnivaló van...

Kenya 2013

Beküldte: Lekvar

nem lakóautós, de érdekes...

Ha szilveszter, akkor Szicília!

Beküldte: Jamesz

Ősszel egy átdorbézolt este után.. úgy döntöttünk, hogy.. kulturáltan töltjük a szilveszter éjszakáját

Luxemburg

Beküldte: Wobi

Jó 30 évet kellet várnunk, hogy újból eljussunk ide.

Francia körút

Pont du GardeBeküldte: Karollda

Lakóautóval Svájcon át Franciaországba

Evia-Athen 2014

Beküldte: Nemo25
Evia-ra két hídon lehet áthajtani...

Salzburgerland

Beküldte: Nemo25
egy álomszép táj..

Hellas 2011

Beküldte: Nemo25

Történetünk rendhagyó módon nem a címben szereplő dátum napján indult.

Budva-Tivat-Dubrovnik-Mosztár-Szarajevó 2014

Beküldte: Lekvar

Egy novemberi hosszú hétvége...

Tisza-tavi vadkempingezés

Beküldte: GaborApa

Régóta kíváncsi voltam már erre a vidékre ...

Afrikai Mercedes Unimóka lakóautóval

Beküldte: Gagabi

Életem legnagyobb autós kalandja volt...

Vértes, Várgesztesi tisztás

Beküldte: GaborApa
Egy erdei vadkempingezős, biciklitúrázós hétvége...

Peloponnészosz

Görögország Beküldte: Nemo25

"G dúrban zúgják a fákon a kabócák..."

Örvényesi vadkemping

Beküldte: Pegi
...valószínű, hogy jövőre ismét ellátogatunk ide pár napra.

Tiszapüspöki Tisza-part

Beküldte: PSteve
elég nomád ...

Dél-Olaszország, Tropea, Camping Marina del Convento

Beküldte: mia

Egy-két furcsaságtól eltekintve elégedettek voltunk...

Görögország-Albánia-Montenegró

Beküldte: PSteve
ismét Görögországban nyaraltunk...

Miért jó sátorozni?

Miért jó sátorozni? 8 indok a sátorozás mellett.

Macedónia-Albánia

Beküldte: Lekvar

Érdemes elmenni, megnézni, kipróbálni...

Toscana. Nagyvárosok.

Beküldte: Eva54

San Gimignano, Siena, Livorno, Cecina, Pisa, Lucca, Firenze. stb.

Lengyel körút

Beküldte: GaborApa

Eredetileg motorozni akartunk, de ebből is lakóautózás lett.

Kilenc hét lakóautóval Norvégiában

Beküldte: Okrauss

A bejárt területen szinte minden nevezetességet meglátogattunk....

Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia

Beküldte: Juli

Eredetileg több időt szerettünk volna Albániában tölteni....

Görögország, Kréta, Kissamos

Beküldte: mia

A bő két hétre tervezett nyaralásunkból pár napot sátorban töltöttünk el

Északi kis körút 2013. augusztus

Beküldte: Imiii

Nagyon megérte, és felejthetetlen, nagyszerű élményeket okozott...

Lago Maggiore 2012. július

Beküldte: Annamaria

2 hetet töltöttünk lakóautóval Olaszországban

Dél-Tirol útibeszámoló

Beküldte: Jenci2
Óriási élmény volt...

Hollandia, nem csak Amsterdam

Beküldte: Karollda
Gyors, de tartalmas út volt...

Orfűi peca

Beküldte: Gazsy86

gyors kirándulás, horgászat, pihenés, sörözés

Hollandia-Dánia, Németországon keresztül

Beküldte: Wobi

Összesen 3 hét alatt kb. 5.000 km-t tettünk meg...

Szigetköz Halrekesztő zárás

Beküldte: kajakos
hagyománnyá vált...

Lefkada Görög körúttal 2012

Beküldte: Nemo25

2012 augusztus. Görög körút

Erdélyi körutazás

Beküldte: GaborApa

Ha egyszer már jártál ott, bármikor elmész újra.

Toscana

Beküldte: Nemo25

1 nappal az indulás előtt Toscana lett a befutó....

Görögország, Ελλάδα 2017

Beküldte: Nemo25
Ugye tudjátok miről beszélek?

Spanyol körút lakóautóval

Beküldte: Kata

Spanyolország keleti part, Gibraltár, Andalúzia, Barcelona.

Olasz-Francia utazás

Beküldte: Eva54

Világjáró nők lakóautóval...

Francia Nagykörút

Beküldte: Kata

Három hetes felderítő út Franciaországban

Kelet-Magyarországi barangolás

Beküldte: laci
két részre szakadt...

Kis-Balaton, Orfű kirándulás

Beküldte: GaborApa

Messzire nem akartunk menni, így hát itthon kóricáltunk egy kicsit...

Olaszország Toszkana

Beküldte: GaborApa

Rövidke kis memó a Toszkánai utunkról.

Szlovén-Olasz-Francia-Spanyol Nagy körút

Beküldte: Lekvar

Nyaralásunkat egy nagy körút megtételére terveztük....

Olaszországba, ausztriai megállókkal

Beküldte: naroli74

ismét lakókocsival indultunk útnak...