Beküldte: GaborApa
Vértes, Várgesztesi tisztás
A tisztás szélén, körben tűzrakóhelyek és padok vannak. Napközben járnak ide piknikezni. Szombat este volt egy fiatal társaság, elég jókedvűek és hangosak is voltak, de nekünk az ilyesmi nem jelent problémát :)
Az este viszont már teljesen nyugodt, leszámítva némi neszezést, recsegést a sötétben, a fák közt. (Kata szerint röfögött is) :D Reggel pedig fantasztikus az erdő.
Mi innen egész napos biciklitúrára indultunk, így a napközbeni piknikezők minket nem zavartak.
A túránkat rögtön a Gesztesi-várral kezdtük. No ezt még sikerült is megtalálni, hiszen szinte a tövében aludtunk.
Ezután azonban sokkal kalandosabb volt az utunk. Bicajos GPS-em (még) nem lévén, egy Vértes térképpel indultunk neki a túrának. A térképen úgy nézett ki, hogy a kék turistaút a parkolóból indul. Na hát ez nem pont így van (kb 100m-rel arrébb), úgyhogy mi a turistaút helyett rögtön egyszerű vízmosáson indultunk neki az egész napos tekerésnek. Az eleje még elment, de később kezdett nagyon gyanússá válni, hogy miféle turistaút az ilyen?
Miközben azon dühöngtem, hogy sehol egy turista jelzés, és a nap állását figyelve próbáltam a hegyek között az erdőben tájékozódni, és néhány kisebb nagyobb hegyet már megkerültünk, egyszer csak belefutottunk a kék jelzésbe. Na, ez sem volt sokkal simább terep, de legalább tudtuk hol vagyunk és tudtuk, hogy kivezet arra a műútra, ami a Vértest szeli ketté. Ezen az országúton csak egy kicsit haladtunk nyugat felé, majd balra letérve egy betonozott, de már autóforgalomtól mentes erdei úton tudtunk szépen haladni. Cél a Vértesszentkereszti romtemplom, csak merthogy az embernek kell, hogy legyen valami célja.
Természetesen, ez sem jött össze. Marha nehéz úgy menni térképpel, ha nincsenek táblák és jelzések. Ugyanis megyünk, megyünk és a térkép mutatott egy jobbra hajtűkanyart amit meg is találtunk, és boldogan be is vettük. Majd haladtunk is szépen az úton amikor gyanús volt hogy az most már nem úgy tekereg ahogy a papír mutatja. Majd el is jutottunk egy erdészházhoz ami a térkép szerint egy másik kereszteződésben kéne hogy legyen. Szomorú döbbenés volt, hogy mi vagyunk egy másik kereszteződésnél, mint ahol akartuk, de sebaj. A romtemplom majd legközelebb. Később kiderült, hogy a hajtűkanyar a piros turistajelzés (ez itt betonutat jelent) volt, amire a kocsinyomok is ráfordultak, de ha mi továbbmegyünk a kevésbé használt úton még 200 métert, akkor ott is van jobbra egy hajtűkanyar.
Így viszont még felderítettük az Égeres tavat, ami ugyan szép, de csak helyiek horgászhatnak, és még a partjára sem lehet állni a lakóval, tehát számunkra teljesen haszontalan.
Majd Oroszlány szélén végigtekerve, eljutottunk a Majki tóhoz, aminek talán az országút felőli oldalán lehetne táborozni. A Vendéglőnél azonban nagyon lejtős a terep. Itt található a Kamalduli remeteség is, de ezt most kihagytuk. Már kezdtünk fáradni és még volt 7-8 km hátra.
Innen a Majki erdőn majd egy pusztaságon keresztül vezető út kavicsos és sunyi módon még emelkedik is. Szemmel észrevehetetlen de combbal nagyon is észrevehető. Ráadásul ez az út, mielőtt összefutna a műúttal, még tartogat jó másfél kilométernyi laza homokos szakaszt is. Mintha a tengerparton akarnál bicajozni. Az ezután következő Várgesztesre bevezető országúti emelkedő már kész felüdülés volt.
Majd fel tovább az erdőbe, ahol már messziről hallatszott, hogy sokan vannak a tisztáson. Hát roppant ciki lett volna ha toljuk a bringát, úgyhogy fog (és fájós segg) összeszorít és egész a lakóig tekertünk.
Összesen 36 Km-t letekerve, öt körül érkeztünk vissza a tisztásra. Az ott piknikezők lassan pakoltak hazafelé, mi meg elkezdünk piknikezni.
A család egybehangzó véleménye az volt hogy a Balaton kerülésen megtett 55 km-nyi távok eltörpültek a 36 km-nyi félig erdei bicajozáshoz képest.
Az hogy kétszer kicsit eltévedtünk az abszolút nem számított, mert a lényeg egy jó kis kirándulás volt, és a Vértes tényleg szép. Meg különben is, akkor kihagytuk volna azt a részt.
Ha már úgyis arrafelé jártunk, hazafelé még útba ejtettük a Turult, Tatabányán .
Lejjebb képek és videó.
Te is oszd meg tapasztalataidat a többiekkel >>>
Vadkempinges helyek térképen való megtekintéséhez kattints ide>>>
De előbb a beküldőnek, a lap alján adj egy értékelést, amiért megosztotta velünk az információt.
GPS: | 47.4667756711816 18.3964884281158 |
---|
Információ
Kategória
Vadkemping hely Élménybeszámoló/útleírás Ország Magyarország |
|
Így értékelték a többiek: |
Bejelentkezés |
Több »ÉlménybeszámolókFranciaország Nizzától-Párizsig
Szlovén-Olasz-Francia-Spanyol Nagy körút
Dél-Olaszország, Tropea, Camping Marina del Convento
Hollandia-Dánia, Németországon keresztül
Kilenc hét lakóautóval Norvégiában
Nyírség-Bereg 2012 szeptember
Őrségi kurta-túra
Toscana. Nagyvárosok.
Kempingezzünk kicsikkel.
Spanyol körút lakóautóval
Görögország, Kréta, Kissamos
Fertő-tó és Ausztria, Mesepark.
Ha szilveszter, akkor Szicília!
Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia
Kis-Balaton, Orfű kirándulás
Északi kis körút 2013. augusztus
Miért jó sátorozni?
|
Fórum |