A jövő lakókocsija egy kerekes luxusjacht

2013.09.24.

Düsseldorfban a Caravan Salon kiállításon mutatta be a Knaus Tabbert a legújabb koncepció lakókocsiját, a Caravisio-t.



A koncepció az lehetett, hogy néhány jacht tervezőt összezártak minden létező high-tech kütyüvel, és addig nem jöhettek ki, míg mindet be nem építik egy lakókocsiba.



A Caravisio ennek köszönhetően úgy néz ki, mint egy hajó, és ami csak lehetséges, az elektromosan mozgatható, a letalpalótól a terasztetőig.
Egy valamire való kempingezőnek pedig ugyanúgy nem hiányozhat a borhűtő sem, mint a teakfát idéző faborítású padló.


Az alaprajz nagyításához kattints a képre

A lakókocsi orrában lévő V alakú ágyból, a panoráma ablakoknak köszönhetően fantasztikus lehet a kilátás, ami egy tengerparti vadkempingezésnél jól jöhet. De lássuk be, hogy egy kempingben éjszakázva ez inkább a szomszédok számára lehet érdekes. Az viszont garantált, hogy másnap mindenki mosolyogva fog köszönni.



Természetesen a fürdőszobai vízhasználat is érintőpaneles vezérléssel szabályozható, és amit még lehetett, azt automatizálták.



A Knaus Tabbert szerint a nappali belső tere könnyen átalakítható munkahellyé, de mivel gépalapokat nem látunk, valószínűleg nem az esztergályosokra gondoltak. Azt azonban tudjuk, hogy az összes párna keménysége gombnyomásra változtatható, így lehet még tippelgetni, milyen munkahelyről álmodhattak a tervezők.



Az utcai yacht teljes vezérléséhez rendelkezésre áll egy smartphone applikáció, hogy egy telefonról vagy tabletről vezérelhessük, például a csúszó teraszajtó átláthatóságát. Ez az ajtó akár üvegszerűen átlátszó is lehet, de egy gombnyomással fehér fallá is változtathatjuk, és így máris megspórolhatunk egy sötétítőfüggönyt.



Ez az ajtó egyben a beépített HD projektor képernyője is, hiszen a képet erre az átlátszó falra vetíti, így már megspóroltunk egy vetítővásznat is.
Ha bentről nézzük, akkor a lakókocsi nappalija egy házimozivá válhat. De ha úgy akarjuk, akkor a képet tükrözve, kívülről is nézhetjük, és akkor kertmozit kapunk. Így nézhetjük például a Forma-1 futamait az egész kempinggel együtt.



A lakókocsi farában található cockpit már igazi jacht feelinget sugároz. Persze ez is úgy lesz igazán menő, ha az iphone-nal kapcsolgatjuk a lehajtható deckket, amiről viszont nem ajánlatos fejeseket ugrani.
De, legalább jól használható bringaszállításra.



A maximális biztonság és a notórius kulcselhagyók kedvéért a lakókocsi ajtaja ujjlenyomat azonosítással működik. Ez pl. egy nudista kempingben is nagy előny, hiszen ott kevés a zseb.

A kényelmes ki-be szállás érdekében, leparkoláskor a lakókocsi csökkenti a magasságát (természetesen telefonos irányítással), ennek köszönhetően nem kell feleslegesen szórni a pénzt fellépőre.




A Caravisio sorozatgyártását még nem kezdték el, de így legalább van időnk összegyűjteni az árát, mert -bár sok kiegészítőt megspórolhatunk vele- valószínűleg nem lesz általános, hogy a hazai kisnyugdíjasok egy Caravisio konyhájában főzik majd a paprikáskrumplit.



GaborApa




Köszönjük ha a lap alján megnyomod a tetszik gombot ;)
és csatlakozz hozzánk a Facebookon is!


Kapcsolódó anyagok

Szemét és romok

ez lett mára a Mandulás Kemping....

Lakóautó játékszállításhoz

Hogy legyen hova pakolni...

VW Samba 2. rész

A fjordból mentett Samba második élete...

Lakókocsis milliomosok

A quebeci nyugdíjasok luxus-lakóautóparkja Breezy Hillben van....

Hasznos volt ez a tartalom? Adj rá értékelést!
Így értékelték a többiek:

Bejelentkezés

Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció» Elfelejtett jelszó»

Több »Élménybeszámolók

Olasz-Francia utazás

Beküldte: Eva54

Világjáró nők lakóautóval...

Vértes, Várgesztesi tisztás

Beküldte: GaborApa
Egy erdei vadkempingezős, biciklitúrázós hétvége...

Marokkóban jártunk

Beküldte: Okrauss
lakóautóval bejártuk Marokkót...

Nyírség-Bereg 2012 szeptember

Beküldte: Nemo25

Első állomásunk a Nyíregyháza Sóstó volt, az állatpark közvetlen szomszédságában

Ha szilveszter, akkor Szicília!

Beküldte: Jamesz

Ősszel egy átdorbézolt este után.. úgy döntöttünk, hogy.. kulturáltan töltjük a szilveszter éjszakáját

Görögország-Albánia-Montenegró

Beküldte: PSteve
ismét Görögországban nyaraltunk...

Isztambul ősszel

Beküldte: Lekvar

Nem kell félni Törökországtól...

Luxemburg

Beküldte: Wobi

Jó 30 évet kellet várnunk, hogy újból eljussunk ide.

Olaszország Toszkana

Beküldte: GaborApa

Rövidke kis memó a Toszkánai utunkról.

Őrségi Csörgő Vendégház

Beküldte: Piho
főszer, aszer, fenyőszer...

Hollandia-Dánia, Németországon keresztül

Beküldte: Wobi

Összesen 3 hét alatt kb. 5.000 km-t tettünk meg...

Evia-Athen 2014

Beküldte: Nemo25
Evia-ra két hídon lehet áthajtani...

Tiszapüspöki Tisza-part

Beküldte: PSteve
elég nomád ...

Görögország, Ελλάδα 2017

Beküldte: Nemo25
Ugye tudjátok miről beszélek?

Franciaország Nizzától-Párizsig

Beküldte: Gabec

Nagyon örülök, hogy nem autópályán mentünk, mert így sokkal jobban beleláttunk az igazi Franciaországba.

Afrikai Mercedes Unimóka lakóautóval

Beküldte: Gagabi

Életem legnagyobb autós kalandja volt...

Dél-Tirol útibeszámoló

Beküldte: Jenci2
Óriási élmény volt...

Lago Maggiore 2012. július

Beküldte: Annamaria

2 hetet töltöttünk lakóautóval Olaszországban

Kenya 2013

Beküldte: Lekvar

nem lakóautós, de érdekes...

Északi kis körút 2013. augusztus

Beküldte: Imiii

Nagyon megérte, és felejthetetlen, nagyszerű élményeket okozott...

Csehország lakókocsival

Beküldte: Karollda

Célul tűztük ki Prágát, immár lakókocsival...

Őrségi kurta-túra

Beküldte: Karollda

Akinek több ideje van, ne szaladjon úgy mint mi és hozzon bringát meg túrabakancsot!

Kempingezzünk kicsikkel.

Kempingezni nem csak kamaszkorban lehet, hanem gyerekkel is, csak sokkal sportosabb történet.

Nyaralás Splitben

Beküldte: PSteve
Rengeteg látnivaló van...

Pötréte vadkemping / horgászat

Beküldte: Pegi

Túl vagyunk életünk első vadkempinges kalandján.

Tisza-tavi vadkempingezés

Beküldte: GaborApa

Régóta kíváncsi voltam már erre a vidékre ...

Budva-Tivat-Dubrovnik-Mosztár-Szarajevó 2014

Beküldte: Lekvar

Egy novemberi hosszú hétvége...

Macedónia-Albánia

Beküldte: Lekvar

Érdemes elmenni, megnézni, kipróbálni...

Peloponnészosz

Görögország Beküldte: Nemo25

"G dúrban zúgják a fákon a kabócák..."

Örvényesi vadkemping

Beküldte: Pegi
...valószínű, hogy jövőre ismét ellátogatunk ide pár napra.

Kis-Balaton, Orfű kirándulás

Beküldte: GaborApa

Messzire nem akartunk menni, így hát itthon kóricáltunk egy kicsit...

Lengyel körút

Beküldte: GaborApa

Eredetileg motorozni akartunk, de ebből is lakóautózás lett.

Salzburgerland

Beküldte: Nemo25
egy álomszép táj..

Zalaszentgrót - Kavicsbánya tó

Beküldte: Pegi
...horgászatra és vadkempingre...

Olaszországba, ausztriai megállókkal

Beküldte: naroli74

ismét lakókocsival indultunk útnak...

Kenyában is Kempingeznek

Beküldte: Lekvar
a sátorozás, az menő...

Erdélyi körutazás

Beküldte: GaborApa

Ha egyszer már jártál ott, bármikor elmész újra.

Toscana. Nagyvárosok.

Beküldte: Eva54

San Gimignano, Siena, Livorno, Cecina, Pisa, Lucca, Firenze. stb.

Kilenc hét lakóautóval Norvégiában

Beküldte: Okrauss

A bejárt területen szinte minden nevezetességet meglátogattunk....

Lefkada Görög körúttal 2012

Beküldte: Nemo25

2012 augusztus. Görög körút

Francia körút

Pont du GardeBeküldte: Karollda

Lakóautóval Svájcon át Franciaországba

Toscana

Beküldte: Nemo25

1 nappal az indulás előtt Toscana lett a befutó....

Szlovén-Olasz-Francia-Spanyol Nagy körút

Beküldte: Lekvar

Nyaralásunkat egy nagy körút megtételére terveztük....

Francia Nagykörút

Beküldte: Kata

Három hetes felderítő út Franciaországban

Spanyol körút lakóautóval

Beküldte: Kata

Spanyolország keleti part, Gibraltár, Andalúzia, Barcelona.

Hellas 2011

Beküldte: Nemo25

Történetünk rendhagyó módon nem a címben szereplő dátum napján indult.

Dél-Olaszország, Tropea, Camping Marina del Convento

Beküldte: mia

Egy-két furcsaságtól eltekintve elégedettek voltunk...

Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia

Beküldte: Juli

Eredetileg több időt szerettünk volna Albániában tölteni....

Somogy ország

Beküldte: laci
A Kund kastély belső udvara lett alvó helyünk...

Fertő-tó és Ausztria, Mesepark.

Beküldte: GaborApa

Vidámparkozással egybekötött, őszi csavargás a Fertő körül.

Orfűi peca

Beküldte: Gazsy86

gyors kirándulás, horgászat, pihenés, sörözés

Miért jó sátorozni?

Miért jó sátorozni? 8 indok a sátorozás mellett.

Görögország, Kréta, Kissamos

Beküldte: mia

A bő két hétre tervezett nyaralásunkból pár napot sátorban töltöttünk el

Hollandia, nem csak Amsterdam

Beküldte: Karollda
Gyors, de tartalmas út volt...

Kelet-Magyarországi barangolás

Beküldte: laci
két részre szakadt...

Szigetköz Halrekesztő zárás

Beküldte: kajakos
hagyománnyá vált...

2017. 07-08. Görögország

Beküldte: Kudela
Nagyon régi álmom...

Pecázás Akaliban

Beküldte: GaborApa

Ide már többször is ellátogattunk, és ennek több oka is van.