Skodából nyíló svájcibicska

2012.10.11.

"Ki ne szeretne úgy palacsintát sütni, hogy ezt kedvese az ágyon heverészve figyeli, és mindezt valahol a természet lágy ölén"

A svájci mounten bike versenyző Philippe Perakis egy moduláris rendszert fejlesztett ki a kempingezők számára, hogy minden civilizációs vívmányt magukkal vihessenek amikor elindulnak "nomádkodni".
Ez a piros lego rengeteg autótípushoz használható és segítségével kempingjárművé változtathatjuk a személyautónkat is.
Csak betesszük a csomagtartóba, és azt lehet kihajtogatni belőle amire éppen szükségünk van.

Kissé IKEA feeling, de ehhez nem adnak imbuszkulcsot, ugyanis szerszámok nélkül néhány mozdulattal alakítható az egész rendszer.

Hely van benne ételnek italnak a Waeco hűtőben, mely működik az akksiról is, de ha van 230V akkor azt használja, és a hűtésen kívül fűteni is tud melegen tartva a teát vagy az ételeket. Megtalálható a beépített gáztűzhely. A beépített víztartálynak és szivattyúnak köszönhetően mosdó/mosogató meleg vizes tusolóként is használható, az ehhez tartozó zuhanyfüggönnyel. A kempingbútorok, az ágy, asztal, székek is egyszerűen kialakíthatóak a rendszerből. A tárolórészben helyet kaptak a főzőedények valamint az étkészletek is, és mindezek tetején a franciaágy. Így biztosított az édes álom.

(a zuhanyfüggönyt az egérrel NEM lehet széthúzni!)

Az ára is elég svájcias hisz kétmillió forint felett van, de ezt az összeget arrafelé olcsó megoldásnak találják. Végül is, egy új lakóautóhoz képest valóban olcsó, de lássuk be nem is nyújt annyit. Viszont autócsere esetén megmarad, és a következő autóban használható tovább.

Bár a rendszert több szabadalom is védi, azért lehet próbálkozni hasonló megoldásokkal házilag is.

Hiszen, ki ne szeretne úgy palacsintát sütni, hogy ezt kedvese az ágyon heverészve figyeli, és mindezt valahol a természet lágy ölén, távol a civilizációtól.

Indítsd el a videót és megláthatod, hogy kerül a bicska a bicskába.





GaborApa




Köszönjük ha a lap alján megnyomod a tetszik gombot ;)
és csatlakozz hozzánk a Facebookon is!


Kapcsolódó anyagok

VW Samba camper mentése

15 méter mélyen aludt 30 évig

Balatonon kempingeztek az adóellenőrök

Több mint hárommillió forint bírságot szabtak ki....

Az előszezoni kedvezményekről

Több rendszer is működik....

Egy klasszikus születése

Beküldte: Nemo25
kalandozni, bármilyen terepen...

Kapcsolódó termékek

Waeco TropiCool TC-35

Űrtartalom: 35 l
Méret: 550x460x374 mm
Súly: 10 kg
97 400 HUF
Részletek»
Hasznos volt ez a tartalom? Adj rá értékelést!
Így értékelték a többiek:

Bejelentkezés

Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció» Elfelejtett jelszó»

Több »Élménybeszámolók

Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia

Beküldte: Juli

Eredetileg több időt szerettünk volna Albániában tölteni....

Evia-Athen 2014

Beküldte: Nemo25
Evia-ra két hídon lehet áthajtani...

Olaszország Toszkana

Beküldte: GaborApa

Rövidke kis memó a Toszkánai utunkról.

Olaszországba, ausztriai megállókkal

Beküldte: naroli74

ismét lakókocsival indultunk útnak...

Lengyel körút

Beküldte: GaborApa

Eredetileg motorozni akartunk, de ebből is lakóautózás lett.

Hollandia-Dánia, Németországon keresztül

Beküldte: Wobi

Összesen 3 hét alatt kb. 5.000 km-t tettünk meg...

Kenya 2013

Beküldte: Lekvar

nem lakóautós, de érdekes...

Hollandia, nem csak Amsterdam

Beküldte: Karollda
Gyors, de tartalmas út volt...

Kempingezzünk kicsikkel.

Kempingezni nem csak kamaszkorban lehet, hanem gyerekkel is, csak sokkal sportosabb történet.

Luxemburg

Beküldte: Wobi

Jó 30 évet kellet várnunk, hogy újból eljussunk ide.

Hellas 2011

Beküldte: Nemo25

Történetünk rendhagyó módon nem a címben szereplő dátum napján indult.

Afrikai Mercedes Unimóka lakóautóval

Beküldte: Gagabi

Életem legnagyobb autós kalandja volt...

Lefkada Görög körúttal 2012

Beküldte: Nemo25

2012 augusztus. Görög körút

Görögország-Albánia-Montenegró

Beküldte: PSteve
ismét Görögországban nyaraltunk...

Dél-Olaszország, Tropea, Camping Marina del Convento

Beküldte: mia

Egy-két furcsaságtól eltekintve elégedettek voltunk...

Francia Nagykörút

Beküldte: Kata

Három hetes felderítő út Franciaországban

Szigetköz Halrekesztő zárás

Beküldte: kajakos
hagyománnyá vált...

Dél-Tirol útibeszámoló

Beküldte: Jenci2
Óriási élmény volt...

Erdélyi körutazás

Beküldte: GaborApa

Ha egyszer már jártál ott, bármikor elmész újra.

Pötréte vadkemping / horgászat

Beküldte: Pegi

Túl vagyunk életünk első vadkempinges kalandján.

Tisza-tavi vadkempingezés

Beküldte: GaborApa

Régóta kíváncsi voltam már erre a vidékre ...

Görögország, Ελλάδα 2017

Beküldte: Nemo25
Ugye tudjátok miről beszélek?

Toscana. Nagyvárosok.

Beküldte: Eva54

San Gimignano, Siena, Livorno, Cecina, Pisa, Lucca, Firenze. stb.

Szlovén-Olasz-Francia-Spanyol Nagy körút

Beküldte: Lekvar

Nyaralásunkat egy nagy körút megtételére terveztük....

Somogy ország

Beküldte: laci
A Kund kastély belső udvara lett alvó helyünk...

Ha szilveszter, akkor Szicília!

Beküldte: Jamesz

Ősszel egy átdorbézolt este után.. úgy döntöttünk, hogy.. kulturáltan töltjük a szilveszter éjszakáját

Pecázás Akaliban

Beküldte: GaborApa

Ide már többször is ellátogattunk, és ennek több oka is van.

Őrségi kurta-túra

Beküldte: Karollda

Akinek több ideje van, ne szaladjon úgy mint mi és hozzon bringát meg túrabakancsot!

Fertő-tó és Ausztria, Mesepark.

Beküldte: GaborApa

Vidámparkozással egybekötött, őszi csavargás a Fertő körül.

Kis-Balaton, Orfű kirándulás

Beküldte: GaborApa

Messzire nem akartunk menni, így hát itthon kóricáltunk egy kicsit...

Orfűi peca

Beküldte: Gazsy86

gyors kirándulás, horgászat, pihenés, sörözés

Kelet-Magyarországi barangolás

Beküldte: laci
két részre szakadt...

Salzburgerland

Beküldte: Nemo25
egy álomszép táj..

Örvényesi vadkemping

Beküldte: Pegi
...valószínű, hogy jövőre ismét ellátogatunk ide pár napra.

Spanyol körút lakóautóval

Beküldte: Kata

Spanyolország keleti part, Gibraltár, Andalúzia, Barcelona.

Macedónia-Albánia

Beküldte: Lekvar

Érdemes elmenni, megnézni, kipróbálni...

Kenyában is Kempingeznek

Beküldte: Lekvar
a sátorozás, az menő...

Francia körút

Pont du GardeBeküldte: Karollda

Lakóautóval Svájcon át Franciaországba

Zalaszentgrót - Kavicsbánya tó

Beküldte: Pegi
...horgászatra és vadkempingre...

Marokkóban jártunk

Beküldte: Okrauss
lakóautóval bejártuk Marokkót...

Nyaralás Splitben

Beküldte: PSteve
Rengeteg látnivaló van...

Görögország, Kréta, Kissamos

Beküldte: mia

A bő két hétre tervezett nyaralásunkból pár napot sátorban töltöttünk el

2017. 07-08. Görögország

Beküldte: Kudela
Nagyon régi álmom...

Vértes, Várgesztesi tisztás

Beküldte: GaborApa
Egy erdei vadkempingezős, biciklitúrázós hétvége...

Toscana

Beküldte: Nemo25

1 nappal az indulás előtt Toscana lett a befutó....

Peloponnészosz

Görögország Beküldte: Nemo25

"G dúrban zúgják a fákon a kabócák..."

Északi kis körút 2013. augusztus

Beküldte: Imiii

Nagyon megérte, és felejthetetlen, nagyszerű élményeket okozott...

Kilenc hét lakóautóval Norvégiában

Beküldte: Okrauss

A bejárt területen szinte minden nevezetességet meglátogattunk....

Miért jó sátorozni?

Miért jó sátorozni? 8 indok a sátorozás mellett.

Isztambul ősszel

Beküldte: Lekvar

Nem kell félni Törökországtól...

Franciaország Nizzától-Párizsig

Beküldte: Gabec

Nagyon örülök, hogy nem autópályán mentünk, mert így sokkal jobban beleláttunk az igazi Franciaországba.

Őrségi Csörgő Vendégház

Beküldte: Piho
főszer, aszer, fenyőszer...

Tiszapüspöki Tisza-part

Beküldte: PSteve
elég nomád ...

Olasz-Francia utazás

Beküldte: Eva54

Világjáró nők lakóautóval...

Csehország lakókocsival

Beküldte: Karollda

Célul tűztük ki Prágát, immár lakókocsival...

Nyírség-Bereg 2012 szeptember

Beküldte: Nemo25

Első állomásunk a Nyíregyháza Sóstó volt, az állatpark közvetlen szomszédságában

Lago Maggiore 2012. július

Beküldte: Annamaria

2 hetet töltöttünk lakóautóval Olaszországban

Budva-Tivat-Dubrovnik-Mosztár-Szarajevó 2014

Beküldte: Lekvar

Egy novemberi hosszú hétvége...