Beküldte: kajakos 2014.07.26. - 2014.07.27.


Balatonakali Strand-Holiday Kemping


Kapolcson a Művészetek völgyében töltöttünk el egy napot hétvégén, mivel egész nap ott akartam lenni a családdal, adta magát a lehetőség, hogy egy éjszakára menjünk el egy kempinbe a Balatonpartra.

Egy három személyes horgász sátram volt, néhány matrac, meg hálózsák.

Balatonakalit szemeltem ki az egyéjszakás kalandhoz, felhívtam a kempinget és megkérdeztem meddig lehet elfoglalni a szálláshelyet, azt mondták bármikor mehetünk, mert a portaszolgálat is beenged, ha már a recepció zárva van. Mint egy első bálozó, úgy éreztem magam, én már sokat és sokszor sátoroztam, de családdal ez volt az első ilyen alkalom.

Időben megérkeztünk a kempinghez, és egy sátoros helyet kerestünk, volt belőle bőven, úgyhogy az egyik nagyobb placc közepére felállítottuk a sátrunkat. A kemping meglepően jól felszerelt, van vizesblokk, több is, bográcsozó, mosogató, gázrezsók, és még villany is a sátras placcok mellet, pedig nem áramos parcellák ezek. A gyerekeknek van pingpong asztal, trambulin, a kicsiknek homokozó, fa játszótér. A kemping területén több stég is van amikről be lehet menni a Balatonba és lehet fürdeni.

Ami különösen jó volt, hogy adtak ingyenes strand belépőt, amit másnap ki is használtunk. Már a távozáskor megfogalmazódott bennem, hogy mielőbb visszatérünk ide.




Te is jártál már erre?

Oszd meg Te is a saját tapasztalataidat a többiekkel! >>>



GPS:46.8828526 17.7514452

Információ

Kategória
Élménybeszámoló/útleírás
Ajánlás
Ajánlott hely
Ország
Magyarország
Általános információk
Gyerekbarát kemping Játszótér
Szálláslehetőségek
Sátor Lakókocsi Lakóautó Sátor bérelhető Lakókocsi bérelhető Mobilház bérelhető
Fizetés/Kedvezmények
Kempingmánia kártya Bankkártyás fizetés
Elektronika
Áram WIFI
Fekvés
Közvetlen vízpart Közvetlen vízparton lakókocsi Saját strand
Terület
Parcellázott helyek Füves talaj Árnyékos helyek Árnyék nélküli helyek
Étkezés kempingen belül
Étterem Büfé
Étkezés a közelben
Élelmiszerbolt Étterem Pizzéria
Konyha/szaniter
Konyha Mosogatóhely Mosógép Melegvizes zuhanyzó WC Parcellákon víz Kémiai WC ürítőhely Szennyvíz leeresztőhely
Grillezés / bográcsozás
Gázgrill megengedett Faszenes grill megengedett Tűzrakás csak a tűzrakóhelyen
Sport és bérlési lehetőségek
Kerékpár Horgászási lehetőség a kempinghelyről
Horgászvíz típusa

Halfajok
Balin Bodorka Csuka Dévérkeszeg Fogassüllő Garda Harcsa Kárász Süllő Törpeharcsa
Koordináta pontossága
Kb. érték
Nyitvatartás: 04.18. - 09.28.

Kapcsolódó anyagok

Strand-Holiday Balatonakali

A kemping adatlapja...

Hasznos volt ez a tartalom? Adj rá értékelést!
Így értékelték a többiek:

Bejelentkezés

Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció» Elfelejtett jelszó»

Több »Élménybeszámolók

Őrségi Csörgő Vendégház

Beküldte: Piho
főszer, aszer, fenyőszer...

Görögország, Ελλάδα 2017

Beküldte: Nemo25
Ugye tudjátok miről beszélek?

Hollandia, nem csak Amsterdam

Beküldte: Karollda
Gyors, de tartalmas út volt...

Görögország, Kréta, Kissamos

Beküldte: mia

A bő két hétre tervezett nyaralásunkból pár napot sátorban töltöttünk el

Olaszország Toszkana

Beküldte: GaborApa

Rövidke kis memó a Toszkánai utunkról.

Kempingezzünk kicsikkel.

Kempingezni nem csak kamaszkorban lehet, hanem gyerekkel is, csak sokkal sportosabb történet.

Somogy ország

Beküldte: laci
A Kund kastély belső udvara lett alvó helyünk...

Kilenc hét lakóautóval Norvégiában

Beküldte: Okrauss

A bejárt területen szinte minden nevezetességet meglátogattunk....

Budva-Tivat-Dubrovnik-Mosztár-Szarajevó 2014

Beküldte: Lekvar

Egy novemberi hosszú hétvége...

Pecázás Akaliban

Beküldte: GaborApa

Ide már többször is ellátogattunk, és ennek több oka is van.

Zalaszentgrót - Kavicsbánya tó

Beküldte: Pegi
...horgászatra és vadkempingre...

Tiszapüspöki Tisza-part

Beküldte: PSteve
elég nomád ...

Pötréte vadkemping / horgászat

Beküldte: Pegi

Túl vagyunk életünk első vadkempinges kalandján.

Hollandia-Dánia, Németországon keresztül

Beküldte: Wobi

Összesen 3 hét alatt kb. 5.000 km-t tettünk meg...

Lengyel körút

Beküldte: GaborApa

Eredetileg motorozni akartunk, de ebből is lakóautózás lett.

Örvényesi vadkemping

Beküldte: Pegi
...valószínű, hogy jövőre ismét ellátogatunk ide pár napra.

Kenyában is Kempingeznek

Beküldte: Lekvar
a sátorozás, az menő...

Lefkada Görög körúttal 2012

Beküldte: Nemo25

2012 augusztus. Görög körút

Lago Maggiore 2012. július

Beküldte: Annamaria

2 hetet töltöttünk lakóautóval Olaszországban

Szigetköz Halrekesztő zárás

Beküldte: kajakos
hagyománnyá vált...

Evia-Athen 2014

Beküldte: Nemo25
Evia-ra két hídon lehet áthajtani...

Afrikai Mercedes Unimóka lakóautóval

Beküldte: Gagabi

Életem legnagyobb autós kalandja volt...

Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia

Beküldte: Juli

Eredetileg több időt szerettünk volna Albániában tölteni....

Ha szilveszter, akkor Szicília!

Beküldte: Jamesz

Ősszel egy átdorbézolt este után.. úgy döntöttünk, hogy.. kulturáltan töltjük a szilveszter éjszakáját

Orfűi peca

Beküldte: Gazsy86

gyors kirándulás, horgászat, pihenés, sörözés

Dél-Olaszország, Tropea, Camping Marina del Convento

Beküldte: mia

Egy-két furcsaságtól eltekintve elégedettek voltunk...

Nyírség-Bereg 2012 szeptember

Beküldte: Nemo25

Első állomásunk a Nyíregyháza Sóstó volt, az állatpark közvetlen szomszédságában

Erdélyi körutazás

Beküldte: GaborApa

Ha egyszer már jártál ott, bármikor elmész újra.

Fertő-tó és Ausztria, Mesepark.

Beküldte: GaborApa

Vidámparkozással egybekötött, őszi csavargás a Fertő körül.

Salzburgerland

Beküldte: Nemo25
egy álomszép táj..

Nyaralás Splitben

Beküldte: PSteve
Rengeteg látnivaló van...

Északi kis körút 2013. augusztus

Beküldte: Imiii

Nagyon megérte, és felejthetetlen, nagyszerű élményeket okozott...

Kelet-Magyarországi barangolás

Beküldte: laci
két részre szakadt...

Csehország lakókocsival

Beküldte: Karollda

Célul tűztük ki Prágát, immár lakókocsival...

Görögország-Albánia-Montenegró

Beküldte: PSteve
ismét Görögországban nyaraltunk...

Luxemburg

Beküldte: Wobi

Jó 30 évet kellet várnunk, hogy újból eljussunk ide.

Toscana

Beküldte: Nemo25

1 nappal az indulás előtt Toscana lett a befutó....

Francia körút

Pont du GardeBeküldte: Karollda

Lakóautóval Svájcon át Franciaországba

Hellas 2011

Beküldte: Nemo25

Történetünk rendhagyó módon nem a címben szereplő dátum napján indult.

Miért jó sátorozni?

Miért jó sátorozni? 8 indok a sátorozás mellett.

Macedónia-Albánia

Beküldte: Lekvar

Érdemes elmenni, megnézni, kipróbálni...

Dél-Tirol útibeszámoló

Beküldte: Jenci2
Óriási élmény volt...

Spanyol körút lakóautóval

Beküldte: Kata

Spanyolország keleti part, Gibraltár, Andalúzia, Barcelona.

Peloponnészosz

Görögország Beküldte: Nemo25

"G dúrban zúgják a fákon a kabócák..."

Vértes, Várgesztesi tisztás

Beküldte: GaborApa
Egy erdei vadkempingezős, biciklitúrázós hétvége...

Marokkóban jártunk

Beküldte: Okrauss
lakóautóval bejártuk Marokkót...

Francia Nagykörút

Beküldte: Kata

Három hetes felderítő út Franciaországban

Kenya 2013

Beküldte: Lekvar

nem lakóautós, de érdekes...

2017. 07-08. Görögország

Beküldte: Kudela
Nagyon régi álmom...

Franciaország Nizzától-Párizsig

Beküldte: Gabec

Nagyon örülök, hogy nem autópályán mentünk, mert így sokkal jobban beleláttunk az igazi Franciaországba.

Olasz-Francia utazás

Beküldte: Eva54

Világjáró nők lakóautóval...

Őrségi kurta-túra

Beküldte: Karollda

Akinek több ideje van, ne szaladjon úgy mint mi és hozzon bringát meg túrabakancsot!

Tisza-tavi vadkempingezés

Beküldte: GaborApa

Régóta kíváncsi voltam már erre a vidékre ...

Toscana. Nagyvárosok.

Beküldte: Eva54

San Gimignano, Siena, Livorno, Cecina, Pisa, Lucca, Firenze. stb.

Olaszországba, ausztriai megállókkal

Beküldte: naroli74

ismét lakókocsival indultunk útnak...

Kis-Balaton, Orfű kirándulás

Beküldte: GaborApa

Messzire nem akartunk menni, így hát itthon kóricáltunk egy kicsit...

Isztambul ősszel

Beküldte: Lekvar

Nem kell félni Törökországtól...

Szlovén-Olasz-Francia-Spanyol Nagy körút

Beküldte: Lekvar

Nyaralásunkat egy nagy körút megtételére terveztük....