Beküldte: Kempingmania 2013.05.17. - 2013.05.20.


Kempingmánia találkozó: pünkösdi pecás pancsolás a Tisza-tó partján


Jelentkezési lap>>>

A találkozó fóruma >>>

Szeretünk ide visszajárni, hisz egyrészt a fogadtatás nagyszerű, és a házigazdák igencsak kitesznek magukért, hogy emlékezetes legyen a találkozó.
Másrészt a helyszín, a környezet is gyönyörű és a Tisza-tó partján talán az egyetlen hely ahol ennyire vízparton lehetséges táborozni, főzőcskézni, és bulizni.



A hétvégére a kedvezményes áron lehetünk a kempingben
lakókocsik lakóautók 3.000 Ft/nap és nincs személydíj.
Áram 500Ft
Sátor 1.000 Ft/nap

A lakókkal két helyen lehet parkolni.

- Közvetlenül a gát mögött, körülkerített területen állva. Itt kicsit lazábban lehet állni, szélvédett a hely. Csendes, nyugis, és itt van a WC zuhanyzó is. A gáton átsétálva közvetlenül a buli helyszínére lehet érkezni.

- A kikötőben szorosan egymásmellé állva. Itt lesz a bulik helyszíne is tehát ez a rész hangosabb. WC zuhanyzó a gát túloldalán. Mivel a hely kevés ezért ez az első 20, ezt a helyet választó jelentkező számára lesz lefoglalva. Horgászok és sólyát használók előnyt élveznek. (motorcsónak, jet ski stb.)

Sátorozni a kikötő végében, a strandon a füvön, és a félszigeten is lehet.



Programok:

Neptun a következő program lehetőségeket ajánlja fel, melyek a részvételi szándékok alapján lesznek megtartva:
Az igény alapján készülnek fel és ha szükséges szereznek plusz csónakokat is.

Szombat:
Csónakos nagy túra a Tisza-tavi morotvákra, 6-8 fős motorcsónakokkal
Kb 4 órás csónakázás a Tisza-tó rejtett területeire a holtágakon, pancsolással egybekötve.
Részvételi díj 1500 Ft/fő, 6 éves korig ingyenes

Vasárnap
Terepjárós szafari.
Oldtimer terepjáró platóján rögzített üléseken utazva off road-os barangolás a környéken.
Délelőtt kezdődhetnek a kb. félórás túrák 6-8 fős csoportokban.
Részvételi díj 1000 Ft/fő

Vasárnap délután.
Naplemente az élő Tiszáról nézve.
A csoport átcsónakázik a túloldalra az Aranyosi-szigethez. és naplementekor jön vissza.
Ilyenkor gyönyörű fényekben pompázik a tó.
Részvételi díj 1000 Ft/fő.

Vasárnap este
Retrodisco
, búcsúbuli a vízparton.
A házigazdák ajándéka, hogy ismét megrendezik nekünk ezt a hangulatos bulit
A disco előtt közös sütögetés Az egyénileg hozott, pácolt húsokat a közös nagy grillen megsütjük)
vagy
Birkaperkelt Neptun módra: (frissen vágott birkából helyben készített pöri krumplival kenyérrel és savanyúsággal 1200 Ft.)
Kérjük a pörkölt adagokra az igényt előre jelezni.

Hétfő délelőtt:
Ökocentrum aquarium látogatás.
Az Ökocentrumhoz indul a biciklitúra és igény esetén csónakok is.
15 Fő felett a csoportos belépőt jegyet Neptun elintézi.
Csónakkal az út költsége 1500 Ft/fő (min8 fő esetén indulnak a csónakok)
A belépőjegyek árát a csónakosok és a bicajosok is, még indulás előtt adják oda Neptunnak, hogy ne a bejáratnál kelljen pénzezni 20-30 embernek.




A helyszín:
Neptun kikötő és kemping.
Megközelítés: Budapest felől az M3 autópályán Füzesabonyig, onnan a 33-as fõúton Tiszafüred, Poroszló felé.
Poroszlóra érve egy nagy bal kanyar után a "Nyárfa kemping" felé, jobbra kell fordulni (ez nem a Neptun, de ez van kitáblázva, sárga alapon piros betűkkel).
Ez az út kivezet a gátra, ott jobbra a gát tetején kb. 4 km-t kell autózni Újlőrincfalva-Magyaradi hajó- és csónakkikötőig.
A gáton való közlekedés engedélyhez kötött. Felhajtási engedély kapható a horgászboltokban, vagy a kikötő portáján, 280.-Ft / nap.

Koordináták:
47.595552 , 20.626964
Vagy fok/perc/másodpercben: 47°35'43.99" , É 20°37'3711"


Jelentkezési lap>>>



Akik már jelentkeztek:

Felnőtt

Gyerek

Nagytúra

Szafari

Élő Tisza

Öko centrum

MATISBEA

2

3

Miska

2

1

2

feribmw

2

1

Soma

2

3

Rika

4

4

2

2

4

Olimipia

2

2

4

4

4

4

Laci

2

1

4WD

2

4

6

GaborApa

2

2

2

metalgod

1

1

1

Gagabi

2

2

1

2

Blue

2

Prinz81

2

2

2

4

Kati

2

2

2

Pali

6

6

6

Erno69

2

1

3

3

3

BeniLaci

2

2

2

2

Maci

2

1

3

3

3

Eva54

3

2

2

Lalipapi

2

2

2

2

2

Hosszúpuska

2

2

Viszki

2

2

2

2

Hernadics

4

4

4

Propeller

2

3

5

5

5

Fordosmisi

2

2

Edit

2

2

l.peti

2

1




Pésen pötyögve:

Pénteken Poroszlónál Papiknak pacsizni, párjuknak puszizni.
Parti pázsiton pöffeszkedve partizni.
Pólóban, papucsban, pitymallatig pálinkát poharazni.

Pompás pikkelytelenített, petrezselymes pontyot párolni, pácolt pipit pirítani.

Pikulázó pásztortól pár petákért pattintott párosujjú patásnak paprikás, paradicsomos pörköltjét pofánkba préselni.
Pár puha puszedlit, pehelykönnyű pogácsát pusztítani.
Pityókásan pecsenyét pepszinnel párosítani.

Pergősen ping-pongozni, pétanqueot piszkálni.
Peches, partközeli pelikánokat paráztatni.

Pocakos pajtásokkal pallérozottan poénkodva, politikamentesen pofázva piálni.
Primadonnáinknak pezsgőtől piruló pofival pletyizni.
Pásztortűznél pirománkodni. Pipázgatva, pöfékelve pilledni.
Placcon parkoló privát portáinkban potrohos porhüvelyünk párnán, paplanon pihentetni.
Pirkadatkor: Pókhálózást pianoban próbálgatni. Pironkodva pisszegni.
Pizsamában, piszoárhoz portyázni. Pongyolában porta pottiba pisilni.
Pinceszagú pofánkat presszókávéval parfümözni. Párjainknak piperézkedni.
Pesztrált porontyoknak párizsis péksüteményt pempőzni.



Az alábbi képek a helyszínen készültek régebbi találkozókon.

GPS:47.5955035227286 20.6269350528717

Információ

Kategória
Rendezvény/találkozó

Kapcsolódó anyagok

Neptun kikötő és kemping - Tisza-tó

Térképes kemping ismertető.

Hasznos volt ez a tartalom? Adj rá értékelést!
Így értékelték a többiek:

Bejelentkezés

Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció» Elfelejtett jelszó»

Több »Élménybeszámolók

Zalaszentgrót - Kavicsbánya tó

Beküldte: Pegi
...horgászatra és vadkempingre...

Olaszország Toszkana

Beküldte: GaborApa

Rövidke kis memó a Toszkánai utunkról.

Olasz-Francia utazás

Beküldte: Eva54

Világjáró nők lakóautóval...

Kis-Balaton, Orfű kirándulás

Beküldte: GaborApa

Messzire nem akartunk menni, így hát itthon kóricáltunk egy kicsit...

Marokkóban jártunk

Beküldte: Okrauss
lakóautóval bejártuk Marokkót...

Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia

Beküldte: Juli

Eredetileg több időt szerettünk volna Albániában tölteni....

Kelet-Magyarországi barangolás

Beküldte: laci
két részre szakadt...

Kenyában is Kempingeznek

Beküldte: Lekvar
a sátorozás, az menő...

Szlovén-Olasz-Francia-Spanyol Nagy körút

Beküldte: Lekvar

Nyaralásunkat egy nagy körút megtételére terveztük....

Olaszországba, ausztriai megállókkal

Beküldte: naroli74

ismét lakókocsival indultunk útnak...

Francia Nagykörút

Beküldte: Kata

Három hetes felderítő út Franciaországban

Kenya 2013

Beküldte: Lekvar

nem lakóautós, de érdekes...

Lago Maggiore 2012. július

Beküldte: Annamaria

2 hetet töltöttünk lakóautóval Olaszországban

Örvényesi vadkemping

Beküldte: Pegi
...valószínű, hogy jövőre ismét ellátogatunk ide pár napra.

Toscana

Beküldte: Nemo25

1 nappal az indulás előtt Toscana lett a befutó....

Isztambul ősszel

Beküldte: Lekvar

Nem kell félni Törökországtól...

2017. 07-08. Görögország

Beküldte: Kudela
Nagyon régi álmom...

Hollandia-Dánia, Németországon keresztül

Beküldte: Wobi

Összesen 3 hét alatt kb. 5.000 km-t tettünk meg...

Salzburgerland

Beküldte: Nemo25
egy álomszép táj..

Északi kis körút 2013. augusztus

Beküldte: Imiii

Nagyon megérte, és felejthetetlen, nagyszerű élményeket okozott...

Afrikai Mercedes Unimóka lakóautóval

Beküldte: Gagabi

Életem legnagyobb autós kalandja volt...

Csehország lakókocsival

Beküldte: Karollda

Célul tűztük ki Prágát, immár lakókocsival...

Őrségi kurta-túra

Beküldte: Karollda

Akinek több ideje van, ne szaladjon úgy mint mi és hozzon bringát meg túrabakancsot!

Dél-Olaszország, Tropea, Camping Marina del Convento

Beküldte: mia

Egy-két furcsaságtól eltekintve elégedettek voltunk...

Hollandia, nem csak Amsterdam

Beküldte: Karollda
Gyors, de tartalmas út volt...

Görögország-Albánia-Montenegró

Beküldte: PSteve
ismét Görögországban nyaraltunk...

Ha szilveszter, akkor Szicília!

Beküldte: Jamesz

Ősszel egy átdorbézolt este után.. úgy döntöttünk, hogy.. kulturáltan töltjük a szilveszter éjszakáját

Somogy ország

Beküldte: laci
A Kund kastély belső udvara lett alvó helyünk...

Görögország, Ελλάδα 2017

Beküldte: Nemo25
Ugye tudjátok miről beszélek?

Szigetköz Halrekesztő zárás

Beküldte: kajakos
hagyománnyá vált...

Görögország, Kréta, Kissamos

Beküldte: mia

A bő két hétre tervezett nyaralásunkból pár napot sátorban töltöttünk el

Őrségi Csörgő Vendégház

Beküldte: Piho
főszer, aszer, fenyőszer...

Evia-Athen 2014

Beküldte: Nemo25
Evia-ra két hídon lehet áthajtani...

Kilenc hét lakóautóval Norvégiában

Beküldte: Okrauss

A bejárt területen szinte minden nevezetességet meglátogattunk....

Tisza-tavi vadkempingezés

Beküldte: GaborApa

Régóta kíváncsi voltam már erre a vidékre ...

Lefkada Görög körúttal 2012

Beküldte: Nemo25

2012 augusztus. Görög körút

Luxemburg

Beküldte: Wobi

Jó 30 évet kellet várnunk, hogy újból eljussunk ide.

Erdélyi körutazás

Beküldte: GaborApa

Ha egyszer már jártál ott, bármikor elmész újra.

Vértes, Várgesztesi tisztás

Beküldte: GaborApa
Egy erdei vadkempingezős, biciklitúrázós hétvége...

Orfűi peca

Beküldte: Gazsy86

gyors kirándulás, horgászat, pihenés, sörözés

Kempingezzünk kicsikkel.

Kempingezni nem csak kamaszkorban lehet, hanem gyerekkel is, csak sokkal sportosabb történet.

Fertő-tó és Ausztria, Mesepark.

Beküldte: GaborApa

Vidámparkozással egybekötött, őszi csavargás a Fertő körül.

Tiszapüspöki Tisza-part

Beküldte: PSteve
elég nomád ...

Miért jó sátorozni?

Miért jó sátorozni? 8 indok a sátorozás mellett.

Nyaralás Splitben

Beküldte: PSteve
Rengeteg látnivaló van...

Budva-Tivat-Dubrovnik-Mosztár-Szarajevó 2014

Beküldte: Lekvar

Egy novemberi hosszú hétvége...

Macedónia-Albánia

Beküldte: Lekvar

Érdemes elmenni, megnézni, kipróbálni...

Hellas 2011

Beküldte: Nemo25

Történetünk rendhagyó módon nem a címben szereplő dátum napján indult.

Nyírség-Bereg 2012 szeptember

Beküldte: Nemo25

Első állomásunk a Nyíregyháza Sóstó volt, az állatpark közvetlen szomszédságában

Pecázás Akaliban

Beküldte: GaborApa

Ide már többször is ellátogattunk, és ennek több oka is van.

Pötréte vadkemping / horgászat

Beküldte: Pegi

Túl vagyunk életünk első vadkempinges kalandján.

Franciaország Nizzától-Párizsig

Beküldte: Gabec

Nagyon örülök, hogy nem autópályán mentünk, mert így sokkal jobban beleláttunk az igazi Franciaországba.

Dél-Tirol útibeszámoló

Beküldte: Jenci2
Óriási élmény volt...

Francia körút

Pont du GardeBeküldte: Karollda

Lakóautóval Svájcon át Franciaországba

Toscana. Nagyvárosok.

Beküldte: Eva54

San Gimignano, Siena, Livorno, Cecina, Pisa, Lucca, Firenze. stb.

Spanyol körút lakóautóval

Beküldte: Kata

Spanyolország keleti part, Gibraltár, Andalúzia, Barcelona.

Lengyel körút

Beküldte: GaborApa

Eredetileg motorozni akartunk, de ebből is lakóautózás lett.

Peloponnészosz

Görögország Beküldte: Nemo25

"G dúrban zúgják a fákon a kabócák..."